A felcsúti miniszterelnök szerint aki nem dolgozik, az ne is egyék!

A felcsúti miniszterelnök szerint aki nem dolgozik, az ne is egyék!

Vérlázító: A Fidesz kiéhezteti a munkanélkülieket, Orbán Viktor a gazdasági válság közepén a munkanélkülieket bünteti meg a legjobban.

Múlt héten derült ki, hogy soha nem látott mélységekbe került Magyarország. Majdnem 14%-kal csökkent a magyar gazdaság a második negyedévben. Közben a koronavírus-járvány óta rengetegen veszítették el a munkájukat, vagy lett kevesebb érezhetően a fizetésük. Ebben a helyzetben fontos lenen, hogy a kormány segítsen a bajbajutottakon.

Kiéheztetés!

Ehelyett azonban a vámpírkormány a munkanélküliek kiéheztetésébe kezdett. Ma derült ki, hogy júliusban kevesebb, mint 800 millió forintot költöttek az álláskeresők támogatására. Pedig egy hónappal korábban még majdnem 30 milliárd forinttal segítették őket.

Fontos hozzátenni, hogy a 30 milliárd is vészesen kevés. Hiszen a magyar álláskeresési juttatás a legkevesebb és a legrövidebb ideig járó segítség egész Európában! Mindössze három hónapig kapják a bajba jutottak.

És a Fidesz még ezt is meg akarja szüntetni. Egy hónap alatt a 2,5%-ára csökkentették a munkanélkülieknek járó támogatást. A legkiszolgáltatottabb embereket éhezteti ki a vámpírkormány!

Fillérekkel szúrja ki a szemét a válság miatt bajba került embereknek a sanyargató Orbán-kormány!

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.22

Költségvetési csalás miatt börtönre ítéltek két fideszes agrárvezetőt

118 ember ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség annak idején a Gőgös Zoltán (MSZP) által kirobbantott földalapú támogatásokkal kapcsolatos csalások és visszaélések miatt, most többeket el is ítélt a bíróság.

  • 2020.09.22

ATV: szegény Orbán Viktor nem tud ott lenni a Szuperkupa-döntőn

A miniszterelnök csütörtökön és pénteken az Európai Tanács rendkívüli csúcsértekezletén vesz részt - közölte a televízióval a miniszterelnök táskahordója, a mindig tettrekész Havasi Bertalan.

  • 2020.09.22

Gábor György az Egyenes beszédben: Gyurcsány Ferenc felkért egy munkára

Korábban a csicskasajtó azt hazudta, hogy Gyurcsány Ferenc Simicska Lajossal találkozott egy étteremben. A volt miniszterelnök Gábor György filozófussal beszélgetett, természetesen nem a volt fideszes oligarchával. Az is kiderült, hogy miért.