Kálmán Olga: Orbán a szabad sajtó maradékát is meg akarja semmisíteni

Kálmán Olga: Orbán a szabad sajtó maradékát is meg akarja semmisíteni

Az Index tönkretétele után most a Klubrádiót nézte ki magának Orbán - jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja. 

Kálmán Olga: El a kezekkel a Klubrádiótól!

Ahogyan arról az EzaLényeg is beszámolt, a Médiatanács döntése értelmében a Klubrádió médiaszolgáltatási jogosultsága 2021. február 14-én lejár. Elveszik a frekvenciát a rádiótól. 

A Fidesz-kormány láthatólag nem áll le, amíg egyetlen kormánykritikus vagy független hang is szól.

Kálmán Olga, a DK elnökségi tagja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében az ügy kapcsán kijelenti: Az Index tönkretétele után most a Klubrádiót nézte ki magának Orbán. A pártállam a szabad sajtó maradékát is meg akarja semmisíteni. A piszkos munkát pedig ezúttal a Fidesz által választott Médiatanács végzi.

DK: A Médiatanács tagjainak is számot kell majd adniuk a tetteikről.

A Demokratikus Koalíció figyelmezteti a Médiatanácsban ülő fideszes pártkatonákat: el a kezekkel a Klubrádiótól! A DK szerint nem csak az Index tönkretevőire, hanem a Médiatanács tagjaira is vonatkozik, hogy az Orbán-rendszer bukása után bűntársként, a pártállam aktív működtetőiként kell majd felelniük a most elkövetett törvénytelenségekért.

Akik egy függetlennek nevezett állami szerv pártpolitikai megszállását hajtják végre és pártpolitikai érdekeket szolgálnak a függetlenség mögé bújva, azok semmivel sem különbek azoknál, akik parancsba adták a független sajtó elhallgattatását.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.24

Korózs Lajos (MSZP): igazságos intézkedések kellenek a válságkezelésben

Egyértelmű és igazságos intézkedéseket sürgetett a koronavírus-járvány okozta válság enyhítésére az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke szerdán - tudósít az MTI.

  • 2020.09.24

Benyújtotta az ingyenes tesztelésről szóló népszavazási javaslatát a DK

A Demokratikus Koalíció benyújtotta a Nemzeti Választási Irodának (NVI) azt a népszavazási kezdeményezését, amely Magyarországon mindenki számára ingyenessé tenné a koronavírus-tesztet - közölte az MTI.

  • 2020.09.24

Rés a pajzson: a szakemberek hiányát nem tudják gépekkel pótolni Orbánék

Orbán szerint teljes fegyverzetben várja a vírus második hullámát Magyarország. A 444 matekpéldája pofonegyszerűen bizonyítja, hogy hiába vannak a kórházak felszerelve, ha nincs elég egészségügyi dolgozó, aki az eszközöket kezelje.