Pártelnöki találkozó lesz a szabad sajtóért, Tóth Bertalan kezdeményezte

Pártelnöki találkozó lesz a szabad sajtóért, Tóth Bertalan kezdeményezte

A találkozó témája lesz, hogyan léphetünk fel közösen, hogy a Fidesz ne rombolja le a sajtószabadság utolsó bástyáit, és hogyan tudjuk közösen építeni újra a sajtószabadságot - írta az MSZP közösségi oldalán a pártelnök.


Tóth Bertalan azt írta, hatpárti egyeztetést kezdeményezett a Párbeszéd, a DK, a Momentum, az LMP és a Jobbik vezetőinél, miután a Fidesz a Népszabadság és az Index után a Klubrádióra is kiadta a tűzparancsot.

A Fidesz-kormány ezekkel a lépésekkel már jóval a választás előtt be akarja biztosítani, hogy sehol se jelenhessen meg a kormánytól független, szabad gondolat. Lőnek mindenre és mindenkire, aki ilyet képvisel. Pláne, ha hatni is tud!

Megírta azt is, hogy nagyon pozitív visszajelzéseket kapott, a találkozó nemcsak létrejön, de arról fog szólni, hogyan tudnak közösen fellépni a köztársaságpárti erők azért, hogy az Orbán-banda ne rombolja le a sajtószabadság utolsó bástyáit.

Szó lesz arról is, hogy a kormányváltás után hogyan lehet majd közösen újjáépíteni a Fidesz által lerombolt sajtószabadságot.
Meg kell őriznünk a szabad szellemi műhelyeket, meg kell őriznünk hazánk szabadságát! Harcolni kell érte? Akkor harcolunk!

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.22

Költségvetési csalás miatt börtönre ítéltek két fideszes agrárvezetőt

118 ember ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség annak idején a Gőgös Zoltán (MSZP) által kirobbantott földalapú támogatásokkal kapcsolatos csalások és visszaélések miatt, most többeket el is ítélt a bíróság.

  • 2020.09.22

ATV: szegény Orbán Viktor nem tud ott lenni a Szuperkupa-döntőn

A miniszterelnök csütörtökön és pénteken az Európai Tanács rendkívüli csúcsértekezletén vesz részt - közölte a televízióval a miniszterelnök táskahordója, a mindig tettrekész Havasi Bertalan.

  • 2020.09.22

Gábor György az Egyenes beszédben: Gyurcsány Ferenc felkért egy munkára

Korábban a csicskasajtó azt hazudta, hogy Gyurcsány Ferenc Simicska Lajossal találkozott egy étteremben. A volt miniszterelnök Gábor György filozófussal beszélgetett, természetesen nem a volt fideszes oligarchával. Az is kiderült, hogy miért.