Válságkezelésből egyest kapott Orbán: brutális a költségvetési hiány!

Válságkezelésből egyest kapott Orbán: brutális a költségvetési hiány!

Európa állítólag legjobb gazdaságvédelmi programja egy fabatkát se ért, persze valójában ordas kamu volt, és nem is értettek hozzá.

A magyar gazdasági mentőcsomag európai viszonylatban is kiemelkedő elszántságot tükröz

Ezzel a címmel mutatta be áprilisban az Orbán hátsó feléből tudósító origo a kormány már akkor is megkésett gazdaságvédelmi intézkedéseit. A csicskamédia zászlóshajója nem győzte dicsérni azt, amit a szakértők már akkor is csak kritizálni és kevesellni tudtak.

És most eljött az igazság pillanata: 

A költségvetési hiány a bruttó hazai termék 7-9%-a lehet - jelentette be közleményében a Pénzügyminisztérium. Éves alapon 13,6%-os a gazdasági visszaesés! 
A vírushelyzet miatt persze mindenhol vannak problémák, de nem mindegy, hogy mekkora! Az Eurostat adatai szerint Európában az elmúlt negyedév harmadik legrosszabb számait hozta hazánk. A magyarnál nagyobbat csak a spanyol és az angol GDP esett.

 

Egyértelmű, hogy Magyarország a válság nagy veszteseinek egyike, és erről a vámpírkormány tehet!

Orbánék a munkahelyek megmentésére, a munka nélkül maradottak támogatására és az egészségügyre alig költöttek. Ellenben jutott a Gazdaságvédelmi Alapból többek között

  • Papoknak fizetésemelésre
  • Űrtevékenységek támogatására
  • A honvédség kiemelt támogatására
  • Sportlétesítmény-fejlesztésre (stadionok persze)
  • A meg sem rendezett olimpiára
  • Kormányközeli alapítványoknak
  • És persze nem nem maradhatott ki "Mészáros Lőrinc" sem.
Hát ne csodálkozunk, hogy ilyen rosszul teljesít a magyar gazdaság!

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.26

VAN: úgy tűnik, csal a Fidesz-KDNP jelöltje a mohácsi időközi választáson

Lapunk birtokába jutott a Változást Akarók Nemzedéke beadványa, ami fényképekkel és videókkal bizonyítja, hogy Pávkovics Gábor fideszes jelölt érdekében osztanak élelmiszercsomagokat Mohácson.

  • 2020.09.26

Minden idők egyik legdurvább hackertámadása érte Magyarországot

Orosz, kínai és vietnámi hackerek próbálták túlterhelni a magyar pénzintézeteket. A támadás következtében Budapesten több helyen is akadozott az internetszolgáltatás.

  • 2020.09.26

Összeomlás szélén az egészségügy: emberhiány miatt maradnak el műtétek az Uzsoki kórházban

Az Uzsoki Utcai Kórház intenzív osztályára átcsoportosításokkal kell összekaparni az embereket, mert a szakképzett ápolók közel felét a járvány miatt a kormány parancsára máshová vezényelték át.